HTML

Pasi a konyhában

Szeretek főzni és kész. Szeretem a jó sajtokat és a finom ételeket, de sajnos ez meg is látszik rajtam :-)

Indafotó képek

Címkék

Avagy amikor a nő helyét átveszik a konyhában

2010.05.12. 22:40 Pasi a konyhából

SHOWTIME avagy az IKEA FőzőSó

Címkék: ikea

Wow, nem semmi dolog volt. Amikor Barbi megkérdezte, hogy mit szólnék egy ilyen főzőshowhoz, én csak annyit mondtam, hogy szuper lenne, de ahogyan az IKEA honlapját nézem, már megvannak a résztvevők és mi nem vagyunk közöttük. Ő erre azt mondta, hogy lehet, hogy nem vagyunk köztük, de akkor is ott leszünk mert valaki lemondta és Barbi motivációs levele alapján mi vagyunk azok, akik részt vehetnek az IKEA rendezte "A nők álma...A pasik is képesek rá" főzőshow-ján. Nagyon örültem a meglepetésnek és alig vártam a szombatot. Az OKTATÁSON 10 pasi vett részt és Kaldeneker György séf segítségével alkottunk egy 3 fogásos vacsorát, előétellel, főétellel és desszerttel. Illetve dehogy is nem egyszerűen séf, hanem mesterszakács. Elnézést az érintettől. Komolyan egy élmény volt. Nem csak azért mert egy igazi mesterszakács mutatta meg, hogyan készítsük el az ételeket, de az ételek is tényleg olyanok voltak annyira egyszerűek amiket akár egy kezdő is meg tudja csinálni, de mégis istenien finomak. Elősször azt hittem, hogy milyen kicseszés, hogy az Örs Vezér térre kell mennünk, a város másik felébe, de MEGÉRTE. A budaörsi IKEAban Sági Szilárd "gasztrokibic" osztotta a tudást, mellesleg szerintem az a menü közelében sem volt a milyenknek. Egyszerre volt egyszerű és fenomenális. Jó tudom kicsit sok a fényezés, de még mindig a hatása alatt vagyok.

Az ételek amiket csináltunk és amiket később majd le is írok, a következők volt. Tulajdonképpen a svéd konyha egy kicsi, de ízletes szeletét kaptuk és tanultuk meg. Előételnek szarvassonkába göngyölt spárga leveles tésztában tormás szósszal.  Nem kell megijedni a sonka lehet másfajta sonka is, de az IKEAban simán be lehet szerezni az ilyen különleges dolgot is. Főételnek vörös áfonya szósszal grillezett lazac, paszternák pürével. A desszert pedig céklás csokis süti volt áfonya lekvárral. Ez ugyan egy extravagánsnak tűnő süti, de a répatorta és a tökös süti is finom, mert a elképzelésekkel ellentétben nem tömény cékla. Ígérem hamarosan megosztom veletek. Addig itt egy kép arról, hogy a PASIK IS KÉPESEK LEHETNEK RÁ, már ami a főzést illeti.

A képeket az IKEA és az OPENCOM bocsátotta rendelkezésemre. Valamint mindenképpen érdemes a KALDENEKER.HU címet megnézni.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pasiakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr241998617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aszakács · http://www.kaldeneker.hu/ 2010.05.23. 22:17:39

Köszönöm szépen a kedves szavakat! Jó kis buli volt, nagyon élveztem.

Üdv Kaldeneker Gyuri

Pasi a konyhából 2010.05.23. 22:43:33

Kedves Gyuri

Nagyon szépen köszönöm a kommentet. Jól esett. És komolyan nagy megtisztetés volt veled főzni.
süti beállítások módosítása